Tavasz

Sétálok az utcán. Gyönyörködöm a tájban, és az jut eszembe, hogy már április van, minden zöld, viszont hamarosan itt az ősz. Kénytelen kelletlen eszembe jutnak a kopár fák, a szürke hideg napok, viszont hálát adok Istennek, hogy megérhettem újból a tavaszt és csodálhatom a zöldet, és akkor is hálás vagyok, ha rossz az idő, mert látom az életet, az újrakezdést, és igen, túlcsordul a szívem a hálától. Ha pohár lenne, kiömlene. Ilyenkor átölelném a világot, és örömömben sírok, mert nem érdemlem Istennek eme nagy szeretetét. Annyi mindennel halmoz el nap, mint nap, én pedig gyűlölködöm, idegbajost játszom és fájni kezd az élet.

Nyomorultul érzem magam, pedig tudom nem kéne, hiszen több mindent kaptam, mint amennyit érdemelnék és fájó az a tudat, hogy Isten még többel meg szeretne ajándékozni. Miért? Mikor sokszor hálátlan vagyok? Mikor a legkisebbeket megbotránkoztatom, mikor ok nélkül rohanok a falnak, mikor játszom a telefonon, amikor fontosabb dolgok is akadnának? Miért, mikor felteszem magamnak a kérdést, hogy nem nem túlzás, hogy állandóan Jézus jár az eszemben, foyton dícséreteket, zsoltárokat, dicsőítő énekeket dúdolok, vagy azok cikáznak a fejemben, amikor ismerek népdalokat és pop dalokat is? Legbelül tudom, hogy ez így helyes, ez közelebb visz az Úrhoz, és nem engedi, hogy eltávolodjam tőle. Hiábavaló gondolatok, de mint tudjuk az ördög nem alszik, és azon van, hogy eltántorítson a helyes útról. Mi a helyes út? Aki építeni akar, aki jót akar, aki igyekszik mindenben és mindenkiben meglátni a jót, aki nem azért ad, hogy többet kaphasson vissza, vagy egyáltalán visszakapja, hanem szívesen, semmit sem várva vissza ad valamit, aki tud örülni az örülőkkel,  sírni a sírókkal, aki hamar megbocsát és belátja, hogy ő maga is hibázik és ő is elvárja, hogy megbocsássanaka neki, ha rossz fát tett a tűzre stb...

Csend van bennem, és emlékezem,
Képe a múltnak, ím megjelen.
Vétket látok s gondozó kezet,
Szennybõl, a sárból, mind kivezet.
Mért szeret Isten, mért szeret még?
Hogy lehet, mért nem mondja ki elég!
Féltõ karja újra átölel, megtört kezéhez szívem közel.

Csend van bennem, és emlékezem.
Mily sok ajándék, nagy kegyelem.
Mily sok áldás, mily sok türelem,
Kísérte végig az életem.
Mért szeret Isten, mért szeret még?
Hogy lehet, mért nem mondja ki elég!
Féltõ karja újra átölel, megtört kezéhez szívem közel.

…

Csend van bennem és emlékezem,
Sokszor volt könnyes mindkét szemem.
Oly sok bánat, fájdalom is ért,
Hozzá futottam irgalomért.
Mért szeret Isten, mért szeret még?
Hogy lehet, mért nem mondja ki elég!
Féltõ karja újra átölel, megtört kezéhez szívem közel.

…

Csend van bennem és emlékezem,
Hála, dicséret él szívemen.
Hogy köszönjek múltat és jelent,
Új napon védõ, õrzõ kezet.
Mért szeret Isten, mért szeret még?
Hogy lehet, mért nem mondja ki elég!
Féltõ karja újra átölel, megtört kezéhez szívem közel.

                               ( Vándor Gyula, 1992)